Hiba jelentés

  • Tudja valaki hogy mért nem lehet semmit sem csinálni a játékba? Mert bármire kapcsol az ember azt írja hogy kapcsolási hiba!
    Szeretnénk ha az Adminoktól valaki jelezné felénk hogy mi a hiba mért nem tudunk játszani és meddig fog tarnai ez az álapot! Előre is köszönjük a többi játékos nevében is! Üdv evica. :(

  • Egy rajtunk kívül álló hiba miatt sajnos pár szerverünk elérhetősége nagyon lassú volt. Pár órán belül elhárították a hibát.

  • Sziasztok!
    Volna egy kis problémám a hétvégi eseménnyel kapcsolatban.
    Tegnap megpróbáltam a fővárosomat elmozgatni, azt írta ki, hogy ez a város nemrég költözött, próbáljam meg pár órával később.
    Akkor még úgy gondoltam, vannak véletlenek, türelmes vagyok.
    A probléma azonban az, hogy akkor nem léptem újra vissza, reggel viszont, amikor beléptem, konstatáltam, hogy valami random helyen találtam a várost.
    Ma újra próbálkoztam, a hibaüzenet ugyanaz, megint nem mozgatott semmit, majd mivel gyanakodtam, kiléptem - beléptem és tessék, megint teljesen más címen találtam.
    Megmondom az őszintét, a fővárosomat úgyis mindenki látja, ezért ez annyira nem érdekel, max bosszantó, ha túl messze kerül, de a többit így nem pakolnám sehová, mert ha nekem szétszórja őket, gutaütést kapok.
    Így viszont nem vágom, ennek a hétvégének mi az előnye?