Harci egységek

  • Szép estét megint :D


    A következő problémát találtam a játékban. Ugye minden egységnek vannak különböző értékei, ebből a gyengeség az, ami alapján a harcrendszer eldönti, hogy melyik egység kapja először a sérülést. /Teszem hozzá szerintem igencsak gyengére sikeredett, ami a kivitelezést illeti, de ez most mellékes./


    Ezzel nincs is semmi gond még az elején, utána viszont nevetséges, hogy mennyire elszáll az egész. A sasharcosnak van 13k kitartása, mellé 20%-os gyengesége, ami azt jelenti, hogy ő sérül legutoljára az előtte gyártható egységek közül. Ennek viszont semmi értelme tekintettel az árára. 20 íjászt legyártok mire 1 sasharcost, ami semmit nem csinál ha jól megnézzük, ugyanis az íjászból kb 4 elég ugyanakkora sebzés eléréséhez és így is úgy is az sérül először, mert az ún.: tank egységnek használható sasharcos szépen leghátulra áll.


    Remélem ezzel kezdenek majd valamit, mert így az eleve kevés egységekből is van már egy rakás, ami használhatatlan.

  • Egyetértek. Az ár alapján amit leírtál nekem(csak annyira emlékszem,hogy 16k obszi meg 6k kakaó?-kukoricából meg álltalába van dögivel) az alapján igazából ha csak ezeket a nyersanyagokat nézem, az árából 27 íjászt is le tudnék gyártani. Szimulátor szerint is csak 9x erőssebb az íjásznál. Na most akkor nyílván ott tartunk,hogy ha íjászt gyártok helyette,akkor egy 3x ütősebb csapatott tudok összehozni. (És szerintem nem számít,hogy nagyobb csatákban kicsit több lesz a veszteség belőle, elvégre 3x Akkora támadóerőt biztosít. Az a minimális veszteség meg...És még a sámánok meg majmok se dobnának rajta annyit hogy vetekedjen a 3x-os ellenállással.) De majd kiderül amint nekem is ki lesz fejlesztve.


    (Ui.: képzési időről és hasonlókról még nem tudok.Viszont nagy termelésnél a fogyasztása miatt hosszútávon majd lehet jobban megérheti a sas is,de ennek majd utána kell számolni)

  • A témához kapcsolódóan kiderült,hogy egységerősségben folyamatos termelés mellett jobban megéri fejlettebb egységeket képezni(de csak ha van rá elég nyersanyagod),mert képzési idő alapján valamivel erősebb sereget lehet kihozni belőlük. Viszont jóval drágábbak is. Például gondolok arra,hogy 225 íjász van egy szinten erősségben 100atlanttal, az íjakat legyártani ősszel 13óra 07perc 30másodperc míg a 100atlantot 11óra 15perc. (-16,6% ,tehát ennyivel erősebb sereget lehet hoszzútávon legyártani belőlük.
    Míg árban ez azt jelenti,hogy a 100atlant:
    130 500 obszidián,174 000 kakó, 87 000 kukorica(a kukorica szerintem nem sokat számít)


    225 íjász:
    68 400 obszidián,117 450 kakaó,97 875 kukorica


    Árban ez (ha csak a kakaót és az obszit nézem) 1,63x annyiba kerül az,hogy +16,6%os sereget toborozzunk.Tehát mindenki eldönti,hogy neki megéri-e +16,6%-ért 63%-al többet költeni rá.(De csak Ha folyamatos a kiképzés ,tehát ha van rá elég nyersanyagunk!)


    Am.Egyéb kérdés.
    Ti is észrevettétek,hogy az aki védőként bukik egységeket,az többet kap vissza meggyógyítható egységet,mint aki támad?Pl multkor 945egységből úgy 115-öt kaptam csak vissza a veszteségből mint támadó, (a védő már nem tudom mennyit,talán 260-at az 1400ból valahogy úgy,de ezt csak tippelem)de megtámadtam valakit veszteség nélkül ő 430-ból 214-et gyógyithatónak kapott. Valakit akinek meg akinek csak 160kéme volt az 17 kémet kapott csak vissza gyógyíthatónak.Igaz ott sem volt veszteségem. Szóval nem tudom mi alapján megy ez .:D Mitől függ az ,hogy ki mennyi egységet kap vissza?

  • Szerintem az elitebb egységeket éri meg legyártani. Ugyanis a jobb minőségű katonák gyorsabbak, kevesebb veszteséggel térnek vissza, és kevesebb kukoricafogyasztásukkal sokkal erősebb seregeket lehet elküldeni, mintha a tonna emésztésű és gyatra holcanokat vagy atlatl vadászokat küldenénk.


    -Tegyük fel hogy egy órányi útra küldjük az atlatlokat.
    - Elküldünk tehát 20.000-et, ami összesen (az út pontos hossza 1 óra 2 perc és 16 másodperc) 129 millió 142 ezer és 302 kukoricát kér, ezért cserébe 160.000 harcierőt, és 3 millió kitartást visznek magukkal.
    -Míg a sasok egy ekkora utat csupán 51 perc 53 másodperc leforgása alatt megtesznek, és ugyanennyi kukoricáért kb. 14 ezer és 118 sasharcos indulhat útnak, amik összesen 21 millió 177 ezer harcierőt és 183 millió 534 ezer kitartást visznek.


    A leegyszerűsítés kedvéért táblázatot készítettem:



    Egység Érkezési idő Fogyasztás Harcierő Kitartás Melyik a jobb?
    Atlatl vadász 01:02:16 129.142.302 16.000.000 30.000.000
    Sasharcos 00:51:53 129.142.302 21.177.000 183.534.000 ---]-Ez itt!-[---



    Tehát ugyanannyi kukoricáért az erősebb egységek gyorsabban megérkeznek, több erőt és több kitartást "visznek", így ugyanannyi fogyasztásért egy gyorsabb és hatékonyabb sereget indíthatunk útjára.
    Tehát a hadsereg modernizációja egyben csökkenti a magas kukoricafogyasztás okozta problémákat is ^^


    U.I.: a Sasharcosok mennyisége kicsit talán pontatlan, tévedhettem kb. plusz vagy mínusz eggyel, a kukoricafogyasztásból mértem ki (sajnos még nincs ennyi katonám, de én is inkább ezekre álltam rá)

    "Halld Ősi Bölcsességemet" :

    Szeretem a répát nyusz-nyusz ^^ !

    Edited once, last by Hapcika ^^ ().

  • Elnézéseteket kérem, elcsúszott valami a számolásnál de már kijavítottam. A táblázatba rossz számot írtam azelőtt, most már a korrekt eredmény látható.

    "Halld Ősi Bölcsességemet" :

    Szeretem a répát nyusz-nyusz ^^ !

  • Jól számoltok, igen az elite egységek ár/érték arányban is jobbak a játékban, de ezt mindenki saját maga döntheti el. Volt arra is példa, hogy valaki 100.000 kémet gyártott le, bár szerintem csak a pontszám miatt volt fontos neki és nem harcérték...